Autóbérlés árak

Az autóbérlés árak cégről cégre változnak. Lehet, hogy amit az egyik irodánál drágállunk, az a másiknál már nem is tűnik olyan soknak, és ez természetesen fordítva is igaz.

Ennek az oka, hogy az autóbérlés árak sokkal több dologból állnak, mint gondolnánk. Ami elsőre is egyértelmű, hogy minél több időre veszünk igénybe egy autót, valamint minél több kilométert teszünk meg vele, annál több lesz a költségünk. Ezen túl azonban még sok dologtól függenek az autóbérlés árak. Hosszú távú bérlés esetén minden esetben egyedi árajánlatot adunk.

Miből állnak

Minél jobb minőségű vagy különlegesebb egy jármű, annál költségesebb a fenntartása. Ez nyilvánvalóan bérelhető autó esetében is így van.

Igaz, hogy Ön csak pár napra veszi igénybe, azonban a gépkocsi az alatt a pár nap alatt is használatban van, valamint Ön előtt és után is használja valaki, emiatt rendszeresen kell szervizbe vinni. Ez szükséges ahhoz, hogy mindig a lehető legjobbat tudjuk nyújtani az összes ügyfelünknek.

Amikor egy jármű megtett egy meghatározott távot, ideje lecserélni. Egy láthatóan sokat használt járműre senki nem fordít annyit, mint egy újra – ezért kell figyelnünk arra, hogy autóink mindig új állapotban, tiszták és tökéletesen működőek legyenek. Ebbe beletartozik az is, hogy a megfelelő gumicserék el legyenek végezve évszaktól függően. A járművek esetében nem csak azért szükséges a karbantartás, hogy szépek legyenek. Ha egy helyen gyanúsan alacsonyak az autóbérlés árak, az azt a kérdést is felveti, hogy milyen gyakran és milyen alaposan ellenőrzik és küldik szervizbe a járműveket, valamint lecserélik-e időnként a gépkocsikat.

Minden olyan felmerülő költség, mint például a biztosítás, és természetesen a gépjármű forgalomba helyezése, minket terhel. Az autóbérlés árak ezeket az általános költségeket mind magukban foglalják. Egy dolog, ami teljesen természetes, és mégse feltétlenül gondolunk bele, az az emberi munkaerő. Munkatársak nélkül nem tudnánk megfelelően üzemeltetni irodánkat. Természetesen ezeket a költségeket is az autóbérlés árak tartalmazzák. Egy olcsó cégnél még az is előfordulhat, hogy éppen ezen takarékoskodnak.

Vannak viszont olyan események, amelyeket az autóbérlés árak nem foglalnak magukban. Általános, hogy abban az esetben, ha a járművet a vezető nem rendeltetésszerűen használja, ebből eredően abban kár keletkezik, a kár költségének megtérítése az ügyfelet terheli. Mivel szeretnénk, hogy minden ügyfelünk elégedett legyen, ezért a lehető legjobb minőségű kiszolgálást biztosítjuk. Ehhez kapcsolódik, hogy a járműveink is a legjobb állapotban vannak. Az autóbérlés árak nálunk is tartalmazzák a rendszeres karbantartást, ellenőrzéseket, gumicseréket, valamint ezen felül még az országos autópálya-matricát is, hogy Ön a legnagyobb kényelemben vehesse igénybe szolgáltatásunkat.

Amennyiben érdekli, hogy a CarrentalCorvinnál milyen árkategóriában állnak rendelkezésére járművek, a Flottánk menüpontra kattintva tekintse meg kínálatunkat!